2015. május 30., szombat

George Orwell: Állatfarm

"Orwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…"

Huh.

Most végeztem vele, és szóhoz sem jutok.

Kb. oldalanként meg kellett állnom és el kellett gondolkodnom azon, hogy ez nem igazán csupa kitaláció, ez egy metafora, ami megtörtént eseményeken alapszik, olyan eseményeken amik még száz éve sincs, hogy megtörténtek, és így történtek, és ez volt, és...

És ezt a könyvet kötelezővé tenném 12.-ben, amikor a végzősök a sztálini diktatúráról tanulnak, mert ennél jobban nem lehet szemléltetni az akkori viszonyokat.

Félelmetes az egész. Amikor először van az, hogy jó kapják a disznók az összes tejet, jó kapják ők a lehullott almákat, jó kapják ők az összes többi almát is... akkor már érezni lehet, hogy itt valami nagyon nem lesz oké.

És hogy mi a hét fő alapelv/parancsolat? Hogy ki volt az Őrnagy? Hogy milyen hős volt igazából Hógolyó és Bandi? Így évek után kit érdekel már? Hát nem legenda mind, nem kitaláció?

Az utolsó mondat nagyon ütött még: "Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó."

5*/5.

a mondat, amit minden rabszolgasorsba taszított állatnak mondtam volna....

2015. május 18., hétfő

R. L. Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde

"Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, "A kincses sziget" mellett - Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második - gonosz - énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok - vagy általánosabban a tudósok és feltalálók - felelősségével, illetve az ember "kettős természetével" kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos - gyakran rémesen bugyuta - horrortörténeteknél."

A könyv legjobb tulajdonsága, hogy nagyjából 50 oldalban olyan sztorit mesél el, hogy ihaj. Összeszedi a fontos információkat, az ügyvéden keresztül és mások szemszögéből mutatja meg a történéseket - és mégis csak az utolsó oldalakból tudjuk meg, hogy mi is történt valójában.

Én például gyanútlanul, a sztorit nem ismerve nekifogtam, és a végéig nem is esett le, hogy amúgy az a helyzet, ami. Cseles.

Ugyanakkor nem mondanám különösen ijesztőnek - persze, "szörny" meg ilyesmi, én Odaáton és Hannibálon élek általában, és így nem igazán kezdtem el félni tőle.

De nagyon tetszett. Főleg maga az ötlet, hogy ilyen előfordulhatna egyébként a mai technológiákkal is simán. 


Mindenkinek ajánlanám, nálam 5/5 :))



amikor a tudós elkezdte a kísérletéről az elbeszélést... (mármint, hogy is képzelte, hogy ez happy lesz?)

Maupassant: Egy asszony élete

"Mi fér bele „egy asszony életébe”? Mi történik azokkal a reményekkel, amelyek egy fiatal leány szívét betöltik, amikor életörömmel telve kilép a zárdából? Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség, de nagyon hamar csalódnia kell romantikus álmaiban és reményeiben. Mindarról, amiben hisz, kiderül: illúzió csupán. Illúzió a szerelem, illúzió a házasság, és annak bizonyul az emberi tisztességbe vetett hite is. És amikor úgy érzi, hogy több fájdalmat már nem képes elviselni, csalódik a fiában is. Csalás, mohóság van minden mögött, s e vad erők még az emlékeiből is kifosztják az asszonyt. Jeanne életét fiatal leány korától sivár napjait tengető öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. S e reménytelennek tűnő világban Jeanne számára nem marad más vigasz, mint a kis cselédlány regényt záró búcsúszavai: „Látja, az élet nem olyan jó. De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük.”

A könyv egy nemesi származású lányról/nőről/asszonyról szól, akinek az olvasó egész szerencsétlenségekkel és balsorssal teli életét figyelemmel kíséri.

A gyönyörű tájleírások és a remek kis karakterek (az apa, az anya, Julien, még Lisen is bámulatosan jól kidolgozottak, és megfoghatóak) mellett maga a történet is lebilincselő. A kötet fele még az ifjúkort taglalja, részletesen leírva például a fiatalok nászútját, aztán hopp és a kis Paul hirtelen 10 éves lett. Mi a franc? :D 

Azért az reménnyel tölt el, hogy a legtöbb embernek nem ilyen balszerencsés az élete - rossz házasság, csalódás a társadalomban, a vallásban, az erkölcsökben, és még saját fiunkban is; nem mindennapi. 

Maupassant varázslatos eszközökkel testesíti meg magát a szomorúságot, és képes pillanatok alatt elérzékenyíteni bárkit.

A könyvnek 5/5-t adok, alig tudtam letenni. :)

amikor először kezdtek rosszra fordulni a dolgok Juliennel...

2015. május 15., péntek

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe


"Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… 
Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet."

Mit is mondjak az egyik legkedvencebb könyvemről?

(Hozzáteszem, hogy csak a cenzúrázott változatot olvastam, viszont a filmből rá lehet jönni, a cenzúrázatlanban mi minden van még.)

Először is, ott vannak a tökéletesen kidolgozott karakterek (Dorian Gray, aki először ártatlan és semmi fogalma nincs a bűnről és társairól, aztán Henry, aki minden jó megrontója, és Basil - ó istenkém, az édes festőbácsi Basil.)
Aztán ott van maga az eszméletlenül szuper cselekmény. Meg az a sok-sok gyönyörű leírás. És a szavak, amiket Wilde használ, egész végig csavargatják az ember szívét és gondolatait. 

Avagy gondolatok - a kötet tele van velük. És imádom őket.

Ez a könyv az, amit ha lehetne, kötelezővé tennék a gimnázium 11. évében; mert az elméletek bemutatásán túl nagyszerűen mutatja be a 19. század végi arisztokrata társadalmat, az akkori életszemléleteket, társasági eseményeket, szórakozást, művészetet - az akkori élet minden nemességét.

Ez a könyv az, amit tudom, hogy még nem egyszer el fogok olvasni.

Természetesen 5*/5 ;)

A filmben Doriant Ben Barnes alakítja, amiért hálaimákat szokás zengeni